Lágy blues nóta áradt az ócska kazettás magnó hangszóróiból. A szintetizátor bódító akkordjai dúdolásra

késztették az alakot, aki a sötét utcán közeledett a városközpont felé. A semmiből jött és senki nem vett róla tudomást.

Megállt egy villódzó, csattogó neonfényű kirakat előtt. A csatornából felszálló pára beburkolta sziluettjét.

Megfordult, szétnézett a halott városon. A zöldre emlékezett.

- Rachel, - suttogta - várj rám!

Rohanó gyerekek taszították meg, súlyos bakancsával rátiport egy damaszk rózsára. Egy álomra.

Neki nem volt gyermekkora.

- Olyan ez, mint egy mese a jövőről. Az androidok elektromos bárányokról álmodnak.

Felhajtotta a gallért a kabátján, kezét mélyen a zsebébe süllyesztette és átvágott egy útkereszteződésen.

Álmodókra vadászott. Androidokra, akiknek az volt a bűnük, hogy élni akartak.

Egy olyan világban, ahol az emberekből már kiveszett a lélek.

 Ezek a lények mégis ... Álmodoztak és a saját álmaik vezették el hozzájuk a Szárnyas Fejvadászt. Nem gyűlölte őket,

talán még vonzódott is hozzájuk. Hasonlelkűek voltak. De az ő számára a jövő kilátástalannak tűnt.

Csillagnak érezte magát a végtelen, fekete űrben, hol milliárdnyi aszteroida között milliárdnyi ember lelke bolyong.

Sikolyok, üvöltések csapódtak izzó felszínébe.

Beleborzongott a kínba. Elektromágneses hullámok térítették el a nap fényét, ívelt pályára állítva a fotonokat és

azok a fekete lyukba zuhantak, miközben ő csak állt meredten bámulva bele az éjszakába.

Szeretetre vágyott, jobban, mint bármi másra. Érezni szerette volna a szerelem édes borzongását,

az imádott nő lüktető szívének dobbanásait, testének illatos páráját. Lassan egy újabb ránc vésődött a homlokára

s gránitszerűen kövült arcára kiült az iszonyatos félelem. Átgázolt a lelkeken és lerombolta a vágyakat.

A patkányok nem nyúltak a tetemekhez, amik utána maradtak. Szemerkélő eső mosta le a könnyeit.

Lezárult az utolsó tétel és a hóhérnak nem illik sírnia.

Körülnézett, a távolban egy kávéház fényei világították meg az utca mocskos aszfaltját.

A szmogködön átszűrődő fény sejtelmes árnyékokká szabdalta az alakját.

Elindult. Hogy hova, azt nem tudta. Majd csak lesz valahogy.