Expresso, 2001.

Távol a tömegtől

Április 7-én a NASA útjára bocsátotta új tudományos küldetését, a "Mars Odüsszeia 2001"-et, melyet Stanley Kubrick tiszteletére neveztek el, aki a nevezetes "2001 Űrodüsszeia" c. mű szerzője volt. A szonda október 24-én éri (-te) el a vörös bolygót, ami ezután két éven keresztül tanulmányozni fogja a bolygó felszínét az esetleges víz nyomai után kutatva. 1997-ben is küldtek már egy szondát a Marsra, hiszen gyanították, hogy egykor hatalmas óceánok borították annak felszínét. E tudományos küldetés támogatása céljából bízták meg a "Blade Runner" szerzőjét a Mars-óda elkészítésére. Vangelis az ókori görög mitológiában találta meg az inspirációt ehhez a feladathoz, és kihasználva a kedvező alkalmat, egy teljes, önálló művet alkotott, melynek neve "Mythodea" lett.
E művet Athénban, Zeusz templománál mutatták be egy monumentális koncert formájában a London Metropolitan Orchestra és egy hatalmas 120 tagú kórus, valamint a két díva: Jessye Norman és Kathleen Battle közreműködésével. 20 digitális kamera kísérte végig a felvételt egy később kiadandó DVD érdekében. Újságírók gyűltek össze a világ minden tájáról erre az alkalomra, hogy kb.15 percre beszélhessenek Vangelissel, aki az interjú során igen kimerültnek látszott.

Ön ritkán ad koncertet. Izgatott?

Igen, egy kicsit, de szerencsére jól sikerült. Tudja, nem igazán kedvelem az élő koncerteket. A zenei ipar szerint nem elég az előadónak elkészítenie egy CD-t, hanem még népszerűsítenie is kell azt. Ezt én eltúlzottnak tartom. Elég sok egoista van körös körül a világon, akik számtalan koncertet adnak, nem szeretnék én is hozzájuk csatlakozni. Egyszer-kétszer egy évben, valami rendkívüli céllal - mondjuk egy segélykoncert pld. Én egyáltalán nem vagyok ellene az élő koncerteknek..., de nem minden nap.
Sohasem szeretem a kalandorságot.

Jobban szeret stúdióban dolgozni?

Úgy mondhatnánk inkább, én a háttérben szeretek dolgozni, távolabb a tömegtől.

Ön egy az elektronikus zene úttörői közül. Hogyan látja az elektronika dominanciáját a mai zene világában? Számított erre?

Nagyon veszélyes a helyzetünk, hiszen egyre jobban és jobban kizárjuk az emberi tényezőt a zene világából, és egyre függőbbekké válunk a komputertől.

Sohasem használ munkája során számítógépet?


Nem, soha. Ez persze nem jelenti azt, hogy ellene lennék az új technológiáknak. Csak az ellen a néhány ember ellen vagyok, akik nem megfelelően használják azokat. Véleményem szerint a komputerek sokkal emberibb hangon is megszólaltathatóak lennének, mely jobban alkalmazkodik valódi igényeinkhez és befogadó képességünkhöz. Sajnos ha a dolgok rosszul indulnak, később már nehéz a korrekció. Nyilvánvalóan a számítógépek megkönnyítik életünket és egy csomó előnyük is van, ugyanakkor azonban veszélyeket is hordoznak magukban, melyet - úgy gondolom - előbb-utóbb felismernek majd az emberek. Hiba túlságosan függővé válni a komputerektől. Nem kellene életünket oly gyakran rájuk bíznunk. Más szavakkal, az emberek egy része úgy hiszi, a számítógépek által inteligensebbekké, tehetségesebbekké válhatnak. Ez persze nem igaz.

Úgy gondolom, Ön biztosan nem kedveli a techno, house, és hasonló zenei műfajokat.

Ezeket az elnevezéseket pusztán az üzleti érdekek miatt hozták létre, hogy könnyebben eladhassák a zenét a fiataloknak.
Én is a zene eljuttatásával foglalkozom immáron húsz éve, úgyhogy számomra ezek a manipulációk már régen elavult dolgok.

Ön nagyon lenyűgöző pályafutással ill. diszkográfiával rendelkezik...


Én eddig alig tettem valamit. Nem a sikerről, a hírnévről, a díjakról vagy az eladott lemezek számáról beszélek, hanem valami sokkal lényegesebb dologról. Mondhatni persze, hogy sokmindent megvalósítottam már és jelentős sikereket értem el; úgy érzem azonban, amit szerettem volna, még nem tettem meg; a legfontosabb dolgok még csak ezután jönnek. Az emberek túl sokat foglalkoznak lényegtelen dolgokkal. Elpazarolják legértékesebb kincsüket: az időt. Az időt, mely életük hosszát jelenti. Azt mondják, az idő pénz; az idő azonban sokkal becsesebb érték a pénznél. Számomra az idő, amíg élek a legfontosabb dolog a világon. Egy élet kevés ahhoz, hogy mindent megtegyek amit szeretnék, ezért a legfőbb gondom, hogy hogyan osszam be a napirendemet, és az, hogy ne pazaroljam el az időmet értéktelen dolgokra.

Úgy látja, hogy a "Mythodea" komponálásával töltött idő nem volt értéktelen?

Én azt mondom, ez Öntől és a közönségtől függ. Számomra talán életem legfontosabb időszaka volt. Zeneszerző vagyok, ez az életem. Most hogy miért fontosabb ez a mű, mint a többi? Hát erre adnom kellene valamiféle magyarázatot, de nem tudom, hogy hogyan válaszoljak.

Ha Ön mozifilmhez komponál zenét, létező képekből indul ki. E műve komponálása során a mitológia mely részeiből merített ihletet? A "Mythodea" hangjai nagyon drámaiak, nagyon agresszívek....

Először olyannak tünhetnek, de nem mindenkor. Komponálás közben én nem képzelek el "valamit", nincsenek képek a fejemben. Nincs szükségem történetekre sem, mert én azt szeretem inkább, ha minden hallgatóm saját maga képzel el valamit, vagy talál ki egy saját történetet.

Mindenesetre zenéi nagyon pesszimistának tünnek számomra. Hogyan látja az emberiség jövőjét?

Csak körül kell néznie, nem fog túl sok boldog embert látni. A jövő olyan lesz, amilyenné tesszük és én úgy látom, a legtöbb ember semmit sem tesz a káosz megelőzésére, amely manapság egyre nagyobb és nagyobb lesz.

Ez az üzenet zenéjében is benne van? Mozgósítani az embereket életük jobbátételére?

A zene nem lehet üzenethordozó, hisz az csupán egy funkcióra korlátozná le a muzsikát. Hogy milyen veszélyes lehet az üzenetközvetítő zene, azt a Történelem is megmutatta már nekünk. Nem akarok most a részletekbe menni, de nagyon óvatosnak kell lennünk. A kiadók óriási hatalommal rendelkeznek és úgylátszik, bármit hajlandóak megtenni, hogy eladják a zenét a fiatalságnak, pedig sokkal óvatosabbnak kellene lenniük. Nekik is vannak gyermekeik, és az ő jövőjükre is gondolniuk kellene. Felelősségük ebből a szempontból óriási.